Jellemzően inkább kevésbé lelkes visszajelzéseket kaptunk azzal kapcsolatban, hogy nekivágunk az ABA-terápiának, ám számomra már az első nap eredményei bizonyították, hogy érdemes volt mégis tenni egy próbát. Korábbi írásomban már említettem, hogy az egyéni programindítást, azaz a Benőre szabott programterv összeállítását egy két napos szülőtréning előzte meg, melyen még szeptember folyamán vettünk részt, és nekem már akkor nagyon tetszett, amit láttam. Az egyéni programindításra csak február elején lerült sor végül, erről szeretnék most egy kicsit részletesebben beszámolni.

Az egyéni fejlesztési terv kidolgozását egy személyes látogatás előzi meg, mely alatt az ABA-terapeuták felmérik az adott gyermek képességeit, fejlettségi szintjét, habitusát, illetve természetesen a fejlesztendő területeket. Az adott napokon reggel kilenctől délután négyig itt voltak nálunk a GAPS Alapítvány munkatársai, hogy megismerkedjenek Benővel és összeállítsák a fejlesztési tervet. Van lehetőség 2 illetve 3 napos felmérés közül választani, mi eredetileg a 3 napos verziót szerettük volna, de az alapítvány munkatársai végül az előre kitöltött kérdőív alapján úgy ítélték meg, Benő esetében elegendő lesz a 2 nap is.

Az első nap főleg játékos felméréssel telt, amikor alaposan körbejártuk együtt, mik azok a dolgok, amik Benőt motiválhatják az együttműködésre, mik azok a területek, amik elsősorban fejlesztésre szolrulnak, egyáltalán, honnan is indulunk. Mivel Benő egyáltalán nem beszél, a kommunikációs eszköztára igen szegényes, és nem nagyon utánoz, ezért értelemszerűen mi teljesen az alapoktól kezdtünk. Megdöbbentő volt látni, hogy az első nap reggelén még ott tartottunk, hogy semmilyen mozdulatot nem utánzott le (ahogyan azelőtt sem), míg az első nap végére rájött, hogyha szeretné megkapni azt a játékot, amit kiszemelt magának, akkor mit kell érte tennie, és ezzel el is értünk nála egyetlen nap alatt, hogy hajlandó lett elismételni azokat az alap mozdulatokat, amiket mutattunk neki. A nap végén jutott idő egy kis gyakorlásra is, azaz mi is kipróbálhattuk, hogy hogyan is működik élesben maga a fejlesztés. A második nap már lényegében csak gyakorlással telt, átbeszéltük a feladatsort, amit Benőre szabtak, és ezeket csináltuk vele egész nap. 

És hogy hogyan is működik a módszer? Lényegében egy rettenetesen egyszerű képletre alapoz. A gyermeknek kell valami (játék, étel, bármi), és ezt a motivációját meglovagolva tanítunk neki új dolgokat. Nagyon fontos, hogy a gyermek a fejlesztést játéknak, és ne munkának élje meg. Egy nagyon egyszerű példán keresztül: Benő nagyon szeret gyurmázni. Ahhoz, hogy játszhasson a gyurmával, mi valami egyszerű utánzást kérünk tőle, például emelje fel velünk együtt a karját, vagy csapjon rá a térdére. Ha ezt megtette, akkor megkaphatja a gyurmát. Az elején természetesen finoman be lehet avatkozni, és elősegíteni a mozdulatot, hogy megértse, mit is várunk tőle, de ha jól választottuk meg a motivációs eszközt, akkor tuti a siker. Benő esetében csak az első pár alkalommal kellett így beavatkoznunk, aztán már tudta a dolgát, mára pedig eljutottunk odáig, hogy bármilyen gesztust, mozdulatot le tud utánozni. Sőt! Azóta néhány alkalommal már spontán is utánzott bennünket, és ami még ennél is csodálatosabb, hogy mára szinte az összes magánhangzót vissza tudja ismételni, amit kérünk tőle. Ha nekem valaki azt mondja egy pár héttel korábban, hogy ezt ilyen hamar elérjük nála, valószínűleg kiröhögtem volna, hiszen Benő korábban semmilyen hangot nem utánzott, legyen az az autó berregése, állathangok, vagy akár valamilyen szókezdemény. 

A dolog lényege igazából, hogy a motivációs eszközt jól válasszuk meg, számunkra a legnagyobb nehézség jelenleg ebben rejlik, hiszen Benőt szinte semmivel nem lehet pár percnél tovább lekötni, ezért ezeket a játékokat folyamatosan váltogatni kell. Jelenleg a cél az, hogy egybefüggően, asztalnál ülve tudjunk vele dolgozni legalább 15-20 percig, ami hangulattól függően vagy összejön, vagy nem, de ha nem, az sem tragédia, hiszen azért életkori sajátosság is, hogy egy 3 és fél éves gyerektől nem lehet elvárni, hogy ennyi ideig nyugodtan üljön a kis fenekén. A másik nehézség számomra, hogy nagyon érzékeny a határvonal, hogy Benő még játéknak érezze a foglalkozásokat, de azért tanuljunk új dolgokat is közben. Ezért minden egyes foglalkozást előre meg kell legalább fejben (de még jobb írásban) megtervezni, hogy milyen feladatokat szeretnénk vele megoldani, milyen motivációs eszközöket szeretnénk bevetni, mi legyen a sorrend. Ha közben kezdek el ugyanis gondolkozni, hogy akkor mivel folytassuk, Benő érdeklődését bármikor elveszíthetem, és a dolog lényege ugye az lenne, hogy tudjak annyira érdekes maradni, hogy az asztal mellett akarjon maradni, és ő maga is akarjon velem együtt dolgozni. 

A tervezett fejlesztés mellett pedig igykeszünk kihasználni minden spontán alkalmat, ami napközben adódik, például ha kér valamit enni, vagy inni, vagy valamelyik játékát szeretné, akkor cserébe mindig kérünk tőle valami egyszerű feladatot, amit teljesítenie kell. 

A fejlesztési tervet aztán időről időre átnézzük a terapeutákkal, és amennyiben szükséges, módosítunk rajta, illetve időről időre pontosan rögzítik azt is, hogy Benő egyes területeken milyen fejlődést ért el, mennyi idő alatt, és mik azok a következő célok, amikot el szeretnénk érni. 

Összességében engem lenyűgöztek az eddigi eredmények, és rettenetesen boldog vagyok attól, amit már ennyire rövid idő alatt elértünk nála. Pláne úgy, hogy bár a kezdeti lelkesedésünk hatalmas volt, azonban a rohanó hétköznapok sodrában rá kellett jönnünk, hogy bizony sokkal kevesebbszer van alkalmunk/energiánk/kedvünk Benővel foglalkozni, mint azt eredetileg szerettük volna, ennek ellenére még így is nagyon nagyot léptünk előre, amióta elkezdtük. Mindenkit csak bíztatni tudok, hogy tegyen egy próbát, és őszintén remélem, hogy néhány éven belül az ABA-terápia is egy mindenki számára elérhető alternatívát jelent majd az autizmus specifikus fejlesztések között.