Na, milyen szuper, egy kicsit elmentek a játszóházba Papával, van szabad 2 órám, amit pihenéssel tölthetek. VÉGRE. Olyan furcsán csendes a lakás, az embernek állandóan az a viszkető érzése van, hogy mintha elfelejtett volna valamit, de nagyon, aztán ráébredek, hogy bizony, most kicsit ki lehet kapcsolni a szuperkészenlétet, nem kell gyanús hangok miatt hegyezni a fülem, amik a lakás eldugott szegleteiből jönnek, tudok egyedül pisilni (!!!), és nem kell kulcsra zárva elbújnom a gardróbszobában, amikor be akarok tömni egy csík milkát. 

Úgy döntök, kávéval kezdem a wellnesst, elindulok a konyha felé. Útközben összeszedem a szennyest, ha már útba esik, és bedobom a mosókonyhába, ahonnan az ajtó kinyitásakor kiömlik negyven mázsa koszos ruha. Gyorsan bedobok egy mosást, illetve izé, dobnék, ha nem maradt volna ott tegnapról még az előző adag, amit már egyszer újramostam, mert tegnapelőtt is elfelejtettem kiteregetni. Na akkor újra, majd utána berakok még egy másik programot is. Ahogy leveszem az öblítőt a polcról, észreveszem, hogy vastagon áll rajta a porból, kifolyt mosószerből és elhullott muslincákból álló elegy, ezt gyorsan letörlöm, ha már itt vagyok. Na jó, ha már elkezdtem, akkor áttörlöm a mosógépet is, meg a többi polcot. A fürdőben kimosom a rongyot, ahogy felnézek, akkor látom meg, hogy nem látok semmit. Tudom, hogy ott van a tükör, emlékszem rá, hogy néz ki, még azt is el tudom képzelni, én hogy nézhetek ki, de mégis a helyén, ahol lennie kellene, csak egybefüggő por, rászáradt vízcseppek és posztmodern alakzatban elhelyezett fogkrém pöttyök vannak. Valahol alatta meg a tükör. Na jó, ezt még gyorsan áttörlöm, de utána megyek a hova is?... Elfelejtettem hova indultam. Ja igen, a kávé. Na gyorsan letörlöm a tükröt, meglepődök, mennyire szép ha tiszta, gyorsan letörlöm mellé a polcot, a falat meg a mosdót is, mert nehogymá' elrondítsák a tiszta tükör látványát.

Na, vége, mostmár tényleg kávé! Kimegyek a konyhába, természetesen nincs tiszta bögre. Gyorsan elmosok párat, meg akkor már a tányérokat és a nagyobb fazekakat is, hogy legyen egy kis hely. Jézus, tiszta dzsuva a kávéfőző, áttörlöm, lefőzöm a kávét. Belekortyolok, ebben a pillanatban hallom, hogy rázendít a mosógép, hogy végzett. Ha már ennyire elhúztam a kávézást, akkor ennyi nem számít, gyorsan kiteregetem a ruhákat, nem akarom, hogy mégegyszer berohadjanak. Kipakolok, elismerően megveregetem képzeletben a vállam, hogy milyen szépen letörölgettem a mosógépet. Viszem a kosarat a szárítóhoz, perszeeeeee, naná hogy tele van száraz ruhával. Báhh, tudom előre, hogy ha csak lerakom őket a kanapéra, hogy majdkávéután, akkor ott fognak maradni, a gyerekeknek pedig első dolga lesz szétszórni, és moshatok mindent újra. Veszek egy nagy levegőt, nekiállok ruhákat hajtogatni és elpakolni. Van hely a szárítón, éljen, kiteregetek. A szárító egyik szárnya kicsit meg van lazulva, meghúzom a csavarokat, isten ments, hogy rádőljön itt valamelyik gyerekre. És ha már a kezemben a csavarhúzó, gyorsan meghúzom a kilincseket is, mert a gyerekszobáé és a hálószobáé is lötyög már hetek óta. 

Berakok egy másik mosást, és magamban megfogadom, hogy ezt most nem hagyom 3 napig bent, és célba veszem a konyhát, hogy megigyam az azóta valószínűleg már langyoskásra hűlt kávémat. Csörög a telefonom, a férjem az, kérdezi, hogy milyen egy kicsit kikapcsolni? Hazudok, mint a vízfolyás, szuperjó, fel sem álltam eddig a kanapéról, csak egy mosást dobtam gyorsan be, ha tudná az igazat, irgalmatlanul lecseszne, és ki tudja, lehet, hogy legközelebb nem vállalná, hogy kicsit elviszi a gyerekeket, hogy ki tudjak kapcsolni. Mert esküszöm, mostmár legközelebb tényleg csak pihenek!