Kedves Hildaságok!

Olvastam a bejegyzésed. Olvastam, és minden bicska kinyílt a zsebemben. Több ismerősöm megosztotta a napokban, sokan egyetértéssel, látom, lassan 80 ezren olvasták soraid, és 27 ezren kedvelték. Rettenetes számok, annak tükrében, hogy milyen felháborítóan ostoba dolgokat pötyögtél be a buta kis kezeiddel.

Kezdjük azzal, hogy néhány dologban igazad van. Integrálás, mint olyan, ma tulajdonképpen nem létezik a magyar oktatási rendszerben. Az ADHD-s, autista, viselkedészavaros, vagy "szimplán" hátrányos helyzetű gyermekeket belökik a medencébe, anélkül, hogy bárki megmutatná nekik, hogyan tudnak a felszínen maradni 20-25, sokszor még ennél is több úszni tudó kisgyermek között, azzal a felkiáltással, hogy majd ellesi a többiektől, hogy maradjon életben. És akkor ezzel mossuk kezünket, Ne zavarjanak, mi itten integrálunk! címszóval, tisztelet a kivételnek. Igazad van, mert a tipikustól, átlagostól eltérő gyermekekre nincsenek felkészülve az óvodák, iskolák, a rendszer, és a bennük dolgozó pedagógusok és óvónők nagy része, ismételten, tisztelet a kivételnek. A rendszer alapjaiban rohad, és senki nem tesz semmit. Igazad van, mert azok a pedagógusok, akikben ott lenne a szándék, hogy tanuljanak, hogy képezzék magukat, nem kapnak ehhez segítséget. 

És akkor innentől folytatnám azzal a rettenetesen sok bántó, együgyű és bennem mérhetetlen indulatokat gerjesztő igaztalansággal, amiket te véleménnyé formáltál, és világgá kürtöltél. 

Nincs igazad, hogy olyan fogalmakat mosol össze, melyekről láthatóan nincs fogalmad. Te fogtad, egy csokorba szedted az átlagostól eltérő gyerekeket, betetted őket egy szép nagy zsákba, és olyan szavakat firkáltál rá a már korábban említett buta kis kezeiddel, hogy "AGRESSZÍV, TERROR, SÉRÜLT, BICSKA", majd elégedetten hátradőltél, hogy most milyen jól megmondtad. Hát akkor engedd meg nekem, hogy kibogozzak pár, egymástól jól elkülöníthető fogalmat a számodra. Vannak a világon minta gyerekek. Vannak tanulni vágyó gyerekek. Vannak rugdosós, és vannak sírós gyerekek. Vannak sajátos nevelési igényű gyerekek, vannak hátrányos helyzetű gyerekek, és vannak szőkék, barnák, feketék és vörösek. És vannak azok a gyerekek, akiket még ezer más halmazba be lehet sorolni, csak most nincs elég idő, mert hajt az indulat, és nincs elég hely, mert nem könyvet írok. Namármost. Ezek nem külön halmazok, hanem bizony átfedés van közöttük. Sőt, mondok jobbat. Van olyan gyerek, aki egyszerre 3-4 vagy akár több halmaz tagja is lehet. Te ehhez képest mit csináltál? Megalkottad az "agresszív, terror, sérült, bicska" halmazt, melynek tagjai mind bántalmazzák tanáraikat, nem akarnak tanulni, és pokollá teszik a többi gyerek és tanáraik mindennapjait. Meg vannak az - ahogyan te fogalmaztál - "normál" gyerekek, akik mind példás teljesítményt nyújtva, ellenőrzőjükben kizárólag négyesekkel, ötösökkel kolbászolnak haza minden nap, mert ők bizony tanulni vágynak, mert ők nem verekszenek, mert ők neurotipikusak és harmonikus, szeretetteljes családból érkeztek. 

Nincs igazad, hogy a te megoldási javaslatod a szegregáció. Fogjuk meg ezt az "agresszív, terror, sérült, bicska" halmazt, és neveljük őket külön. Mert akit nem lehet formára hajtogatni, az nem érdemli meg, hogy "normál" iskolába járjon. Mert Józsika további nevelése szempontjából az az ideális, hogy miután odahaza indulás előtt pépesre verték, majd elküldték iskolába éhesen, pénz és uzsonna nélkül, az iskola rúgjon bele még egyet, amikor azt mondja, te nem vagy elég jó ide. Mert Józsika, te az "agresszív, terror, sérült, bicska" zsákba tartozol, mivel a benned lévő mérhetetlen frusztrációt, boldogtalanságot, dühöt, éhséget nem tanultad meg magadtól feldolgozni, ezért verekedtél és köpködtél az iskolában. Most halld szavam, én is kitaszítalak, mert abból majd tanulsz. Vagy ott van Lujzi, a csodálatos barna fürtjeivel, hihetetlen intelligenciájával, akarni vágyásával, és idegrendszeri fejletlenségével. Te Lujzikám, te is ugyanebbe a zsákba kerülsz, mert máshogy kellene téged megtanítanom a matematika csodálatos rejtelmeire, és nincs rá kapacitásom, ezért most halld szavam, kitaszítalak, mert úgy nekünk egyszerűbb az életünk. És hát Norbi. Norbika, ez a furcsa, halk szavú, bizonytalan kicsi fiú, aki gyakran tikkel, emiatt a többiek kinevetik. Tudja, hogy rajta nevetnek, tudja jól, és emiatt még gyakrabban jön rá a tikkelés, ami egyre több nevetést generál. Nincsenek barátai, nincs kihez szólnia, frusztrált, zárkózott és lemaradt a tananyaggal, hisz van neki nagyobb gondja is annál, hogy holnap töri témazáró. Frusztrációját levezetendő, önkéntelenül gyakran dobol az asztal alatt ujjaival, amivel zavarja a társait és zavarja az órát tartó pedagógust is. Norbika, én tégedet, halld szavam, most kitaszítalak, mert zavarod az órát, és nincs kedvem megtanítani arra az osztálytársaidat, hogy tikkelésed nem befolyásolja azt, hogy milyen ember is vagy, és hogy ettől még végtelen kaland veled fogócskázni az udvaron, te is bizony ama bizonyos zsákba tartozol, nem látunk itt szívesen.

Nincs igazad, mert nem létezik olyan szó, hogy beintegrálni. 

Kedves Hildaságok. Néhány dologban igazad van. Ezeket a gyerekeket nem lehet csak úgy bedobni a mélyvízbe, hogy majd megtanulja a többiektől, hogy hogyan tartsa magát a felszínen. Jó eséllyel nem fogja megtanulni, és el fog merülni, mert a többiek nem figyelnek rá, kinevetik, ahelyett, hogy felkarolnák. Mert a pedagógus majd szétszakad, annyira túl van terhelve, mert háromszor annyi gyerek jut rá, mint amennyivel elbír, és ezek után érthető, ha azt mondja, ezzel több baj van, menjen inkább máshova. Micsoda, hogy ő tanítsa meg a gyereket úszni? Hát nincs neki ahhoz szakképzetsége. Egyébként is, ez a szülő dolga, ne hozza úgy ide a gyerekét, hogy nem tud úszni, hogy azt várja, itt majd megtanítják. Igazad van, mert a rendszer szar, és alapjaiban kellene újjáépíteni. Mint ahogyan a te, és a hozzád hasonló emberek elképzelését is a világról, hogy az, ami nem fér bele a dobozba, az rossz, káros, és meg kell tőle szabadulni, ahelyett, hogy próbálnánk megérteni, miért más az a kicsi gyerek, miért dühös, miért rugdos, vagy miért tikkel, és próbálnánk neki segíteni. 

Utóirat

Néhány hete egy két napos autizmus specifikus szülőképzésen voltunk. A képzés szombaton és vasárnap volt megtartva, reggel 10 körül kezdődött, és délután 3-4 óráig tartott. A képzésen azonban nem csak szülők voltak. Jelen voltak gyógypedagógusok, pedagógusok és óvónénik is, akik a saját szabadidejüket, pénzüket nem sajnálva részt vettek ezen a képzésen, mert többet akartak megtudni az autizmussal élő gyerekekről, hogy hogyan álljanak hozzájuk, hogyan segítsék őket az integrációban, hogy hogyan segíthetik őket a mindennapokban. 

Szeretném ezúton kifejezni végtelen hálámat, tiszteletemet és csodálatomat ezek felé a szakemberek felé. Szerintem nem csak SNI-s gyermeket nevelő, hanem minden szülő nevében mondhatom, hogy maga a csoda, hogy vagytok, hogy nem hagyjátok, hogy egy rothadó rendszer maga alá temessen titeket, hogy elhivatottak és tettrekészek vagytok, hogy nem várjátok szájtátva, hogy a világ változzon, hanem ti magatok vagytok a változás.

Köszönjük Nektek!

Utó-utóirat

Az eredeti poszt, melyre eme írást válaszként szántam, itt olvasható. Csak azért osztom meg, hogy érhető legyen, mire is reagáltam, mert egyébként nem kívánnék további olvasótábort toborozni ennek a blognak.