Megfelelő, célzott fejlesztéssel rengeteg olyan területen érhetünk el hihetetlen eredményeket, melyeken gyermekünk elmaradást mutat az átlaghoz képest, legyen az kommunikáció, beszéd, szociális készségek, mozgás, vagy bármilyen egyéb képesség. Amikor Benő megkapta a diagnózist, emlékszem, a Korai Fejlesztőben mondták, hogy a fejlesztést ők is tudják biztosítani, de mielőtt döntenénk, nézzünk nyugodtan körbe, hogy mi elérhető ma a "piacon", hátha találunk más módszert, ami szimpatikusabb. Jó szokásomhoz híven beírtam a google keresőbe, hogy autizmus specifikus fejlesztés, és aztán nagyjából ennyiben is maradtunk, ugyanis a felugró millió és egy találat között ember legyen a talpán, aki első nekifutásra kiigazodik, így végül maradtunk a Korai Fejlesztőben, mondván, tegyünk egy próbát, aztán meglátjuk.

Bár ezt akkor még nem tudhattuk, de utólag azt mondom, jól döntöttünk. Az első évben egyéni fejlesztésre jártunk, aztán az idei évtől már csoportos fejlesztésen is részt vesz Benő egy másik autista kisfiúval, és két gyógypedagógussal. Az első egy évben több, különböző fejlesztést is kipróbáltunk, ezeket szedtem most csokorba, de szeretném kihangsúlyozni, hogy a mi tapasztalataink nem általános érvényűek, sőt. Az, hogy Benőnek mi tetszett és használt, vagy ellenkezőleg, mi nem vált be, nem azt jelenti, hogy más gyerekeknél esetleg nem működhet az adott módszer. Sőt, van olyan terápia, amit lehet, hogy később majd vele is megpróbálunk újra, ha már egy kicsit érettebb lesz rá. Ezen kívül nagyon NAGYON fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy heti egy-két-három alkalom, negyvenöt percben nem képes csodát művelni. Bár szerintem, és rengeteg más szülő szerint is ez magától értetődő, mégis, többször belefutottam már pédául fórumokon olyan panaszkodókba, akik nehezményezték, hogy gyermeküknek egyáltalán nem elég az a heti kétszer negyvenöt perc, amit a Szakértői Bizottság kijelölt nekik, és mennyit költenek arra, hogy magán úton is fejlessze valaki a gyermeküket. Ahogyan én látom, ez a kétszer negyvenöt perc inkább a mi fejlesztésünkről szól, ideális alkalom arra, hogy ellessünk olyan trükköket és módszereket, melyekkel játékos formában tudunk segíteni a gyermekünknek elsajátítani a mindennapi élethez szükséges tudást és képességeket. Bármilyen fejlesztést, terápiát is választunk gyermekünk számára, nincs az a csoda gyógypedagógus vagy terapeuta, aki a gyermek életének ilyen töredék része alatt látványos változást tudna nála elérni. Gyermekünk legfőbb gyógypedagógusai mi, szülők vagyunk, hiszen mi vagyunk vele idejének jelentős részében, és bármi is a célünk a fejlesztéssel, az otthoni gyakorlás elengedhetetlen. Nem vagyok képmutató, egy nehezebb napon, amikor mindenki nyűgös (és én a legnyűgösebb), egyszerűen se kedvem, se energiám vele leülni, és úgy játszani vele, hogy annak fejlesztő szempontból értelme is lenne, és igen, vannak napok, amikor örülök, hogy egymagában belemélyed a kis autói tologatásába egy fél órára, és addig gyorsan el tudok mosogatni, vagy csak zombi fejjel bámulni magam elé a kanapén. De még a leggyilkosabb napokon is igyekszem belőle kicsikarni tőle valamilyen választ, ha kér valamit, legyen az egy másodpercnyi szemkontaktus is akár, vagy próbálom bevonni őt olyan tevékenységkbe, amikből úgy érzem, tanulhat - mostanra például ő a legnagyobb segítségem, ha teregetésről van szó, mert nem kell hajolgatnom, hanem ő adogatja szépen egyenként a ruhákat. :) Egy szó, mint száz, fejleszteni bárhol, bármikor lehet, csak meg kell ragadni a kínálkozó alkalmat, és a célzott, játékos fejlesztésre pedig ott vannak a jobb napok, amikor mindenkinek jó kedve van. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért pontokba szedtem, hogy szerintem mitől jó egy fejlesztés.

• Gyógypedagógus - magától értetődőnek tűnik, pedig sokszor mégsem az: ha nincs meg a kémia és a bizalom a gyermek és a gyógypedagógus - továbbmegyek - a szülő és a gyógypedagógus között, akkor kicsi rá az esély, hogy valóban használni is fog az adott fejlesztési forma.
• A kevesebb több - ezzel valószínűleg nem mindenki ért egyet, de ez nem is baj, mások vagyunk, én mindenesetre azt vallom, hogy egy gyerek akkor is gyerek, ha autista. Vagyis nem kell orrba-szájba minden nap fejlesztésekre hordani és túlterhelni, ha nem élvezi. Sokkal többet ér heti 2 fejlesztés, ha azokon 100%-ig jelen tud lenni és együtt tud működni, mint heti 5, ahol csak 80%-ban. A maradék időben mi is elrejthetünk a mindennapokban fejlesztő játékokat, egyébként meg hadd szaladgáljon a játszótéren, gurigázza az autóit, akár még mesét is nézhet (tudom, tudom, az én gyerekem soha!), mert alapvetően neki ez az egy dolga van ebben a korban: jól érezni magát.
• Sikerélmény - nagyon fontos, hogy a foglalkozásokon érje sikerélmény, ez fogja ugyanis meghozni a kedvét, hogy legközelebb se kelljen a fülénél fogva behurcolni. Ha túl magas a mérce, és folyamatosan csak azt érzi, hogy nem felel meg az elvárásoknak, akkor bizony nincs az a jóérzésű gyerek, aki szívesen menne vissza ugyanoda még egyszer. 
• Állandó gyakorlás - nem várhatunk elsöprő sikereket heti néhány alkalmas fejlesztéstől, nagyon fontos, hogy otthoni környezetben is minél többször foglalkozzunk gyermekünkkel. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, én például eleinte csak annyit gyakoroltam itthon Benővel, hogy bármit kért, megvártam, míg rámnézett. Nem kerül semmibe, mégis, nagyon hamar látványosan sokat fejlődött nála a szemkontaktus felvétele. 
• Nincs egyetemes csodamódszer - vagyis attól még, hogy másnál beindította a beszédet az úszás, vagy kiegyensúlyozottabbá tette a TSMT, az még nem azt jelenti, hogy a mi gyermekünknél ugyanilyen hatást fog kiváltani az adott módszer. Érdemes kipróbálni különböző dolgokat (persze a józan ész határain belül), de ha nem megy, nem kell erőltetni. 

Na de, lássuk akkor, mi miket kóstoltunk meg eddig.

Egyéni autizmus specifikus fejlesztés - Korai Fejlesztő

Tehát ez az, amit a kezdetektől, azaz több mint egy éve csinálunk, heti egyszer 45 percben. Olyan piszok mázlink volt, hogy a gyógypedagógusról, aki Benővel eddig foglalkozott csak szuperlativuszokban tudok nyilatkozni emberileg és szakmailag is, és a kezdetektől megvolt közöttük a kémia. Ösztönösen ráérzett, hogy meddig mehet el Benőnél, de azért mindig feszegette a határait, és nem is tudtam, hogy ez mekkora kincs egészen addig, amíg egyszer nem futottunk össze egy olyan szakemberrel, akinek sikerült az első alkalommal már kiakasztania Benőt annyira, hogy aztán utána szó szerint a vonszolni kellett a fejlesztésre, mondanom sem kell, ezt nagyon hamar otthagytuk. A Korais fejlesztésre ezzel szemben magától fut be, és ha akarnám sem tudnám visszatartani, olyan szívesen jár, és azt hiszem, ez a legfontosabb kitétel, legyen szó bármilyen fejlesztésről. A gyógypedagógusa nagyon hamar megtanította neki a képcserés kommunikációt, vagyis hogy Benő kis képekkel tud kérni tőlünk, ez akkor őrületes előrelépés volt, mert Benő végre tudott hozzánk "beszélni", és ez rengeteg frusztrációtól megszabadította (a képcserés kommunikációnak szeretnék külön bejegyzést szánni, így erről nemsokára, részletesebben is írok), arról nem beszélve, hogy a vizuális támogatás hatására a passzív szókincse őrületes fejlődésnek indult, és ma már összehasonlíthatatlanul sokkal többet megért, mint egy évvel ezelőtt. Elkezdtük gyakorolni a képes napirendet is (a képes kommunikációnál majd erről is írok részletesen), és Benő rengeteget fejlődött szinte minden területen. Sokkal türelmesebb, sokkal együttműködőbb és szófogadóbb. Egy évvel ezelőtt minden erőnkkel meg kellett küzdenünk, hogy akár csak egy másodpercre is felkeltsük a figyelmét, a nevére 100-ból 1 alkalommal fordult meg, a szemkontaktust csak elvétve vette fel, és nagyon nehezen fejezte ki magát; ha most szólítjuk, a másik szobából is odajön (ez egy évvel ezelőtt a mission impossible kategóriába tartozott), figyel, és amire iszonyú büszke vagyok, hogy sikerült megtanítanunk bólogatni és nemet inteni, amivel egyszerű eldöntendő kérdéseket már meg tud válaszolni. Tudom jól, hogy ezek első látásra talán nem tűnnek hatalmas fejlődésnek egy kívülálló számára. De próbáljunk meg elképzelni egy 2 éves kisfiút, aki nem tudja kifejezni, ha éhes, vagy szomjas, ha melege van, vagy idegesíti a szomszédból átszivárgó állott hagymaszag. Kiabál, és ha szerencséje van, kitaláljuk, hogy valami nem stimmel, és ha még nagyobb szerencséje van, azt is eltaláljuk, mire van szüksége. Nem tud sem pozitív sem negatív irányban megerősítést adni, így az élet egy véget nem érő barkochba játék nekünk és neki is. Most viszont ha banánt akar, csak fogja, odaadja a banán képét, és csiribú, harminc másodperccel később már majszolhatja is. Nincs kiabálás, nincs frusztráció, és mindenki elégedett.

Fejlesztés párban - Korai Fejlesztő

Idén ősszel kezdett el járni egy vele egykorú, szintén nem beszélő autista kisfiúval csoportos fejlesztésre. Két gyógypedagógus tartja nekik, az egyik, akihez egyéni fejlesztésre is járunk, és a fő cél, hogy megismerjék az alapvető, többek között az óvodai közösséget érintő kőkemény farkastörvényeket, úgymint osztozkodás, együtt játszás, meg csak úgy szimplán egy térben létezés más egykorúakkal. Ezeken a foglalkozásokon én már nem vagyok bent, ezzel is szimulálva az óvodai légkört, de videókat, képeket illetve beszámolót mindig kapunk a gyógypedagógusoktól, és elmondásuk alapján Benő nagyon jól teljesít, ami miatt persze elmondhatatlanul büszke vagyok rá. Mint minden gyereknek, neki is vannak problémái a játékok elosztásával, csak míg a gyerekek többsége viszonylag rövid idő után belátja, hogy együtt is lehet bizonyos játékokkal játszani, sőt, ez sokszor sokkal szórakoztatóbb, addig ő magának szeretne mindent, és nem hajlandó bevonni másokat is a játéktevékenységébe, ami például egy óvodai közösségben nem kivitelezhető. A nagyobb baj, hogy amint valaki megpróbál vele együtt játszani, azonnal dührohamot kap (rosszabb napokon már az is elég, ha csak egy két méteres sugarú körben megközelítjük játék közben), így ezen a területen bőven van még hova fejlődnie, így bízom benne, hogy ezek a foglalkozások segítenek neki megtanulni, hogy együtt autózni jobb, mint egymagában. 

Kutyás terápia

A kutyás (vagy bármilyen állatos) terápiák alapvetően arra építenek, hogy a kutya jelenléte feszültségoldó, nyugató hatású, segítheti a társas helyzetekhez való alkalmazkodást, ezen kívül bizonyos esetekben az autista gyerekek szívesebben utánozzák a kutyákat, mint az embereket, így könnyebben lehet velük különböző, az idegrendszer érésére pozitív hatással lévő nagymozgásos feladatokat végezni. Szándékosan nem írok helyszínt, mert nem kívánok senkinek rossz reklámot csinálni, így azt hiszem ez alapján már ki is derült, hogy ezzel egyáltalán nem voltunk elégedettek. Nagy elvárásokkal vágtunk neki, mert Benő imádja a kutyákat, de az első alkalommal sokkal érdekesebb volt számára maga a helyiség ahol voltunk, ezért csak körbe-körbe mászkált és felmérte a terepet. Engem nagyon nem zavart, tudom, hogy minden új helyen fel kell térképeznie az összes érdekes részletet, a gyógypedagógus viszont nem értett egyet Benő kíváncsiságával, és egy negyed óra elteltével fogta, és lefektette a földre, amikor az volt a feladat. Nos nem tudom, hogy a hölgy találkozott-e már korábban autistákkal, vagy egyáltalán gyerekekkel, de hogy valakit akarata ellenére belekényszerítünk egy helyzetbe erővel, amiben nem akar részt venni.... nos, még nem szakemberként is belátom, hogy ez ritkán hozza meg a sikert. Esetünkben sem hozott eredményt, mert Benő ezek után persze csak még jobban ellenállt - érdekes egyébként, hogy egy pár másodperc után én szóltam a hölgynek, hogy engedje el, hiszen egyértelműen nem tetszett neki a dolog - kiabált és feszítette magát - kíváncsi vagyok, ha nem szólok, akkor vajon ráfeküdt volna, hogy Benő is lefeküdjön, vagy mi lett volna a következő csodamódszere, hogy együttműködésre bírja? Mindenesetre ezek után már szinte várható volt, hogy ugyan Benő nem ellenkezett, ha mentünk, de nem is működött együtt, így aranyosan elrohangászott meg elnevetgélt a foglalkozásokon, de egészen biztos, hogy pont az ellenkezőjét csinálta mindig, mint amit kellett volna, és látványosan rühellte a gyógypedagógust, úgyhogy pár alkalom után ezt abbahagytuk. Egy más helyen, másik gyógypedagógussal talán majd újra próbálkozunk később. 

Egyéni autizmus specifikus fejlesztés

Igen, nem tévedés, nem véletlenül írtam kétszer, és nem véletlenül nincs itt sem helyszín. Még tavasszal úgy gondoltam, próba szerencse megnézünk egy másik fejlesztést másik gyógypedagógussal is, amolyan kiegészítésképp. Nem igazán vagyok benne biztos, mi volt a baj, talán csak nem volt meg a megfelelő kémia kettejük közt, de az a néhány alkalom, amin részt vettünk küzdelmes volt és erőltetett. Benő a legkevésbé sem akart együttműködni, és azt hiszem az sem segített, hogy itt sem volt túl sok sikerélménye. A neki szánt feladatok nehezek voltak, és egyáltalán nem érdekelték, ezek után nem csoda, hogy egyáltalán nem volt együttműködő, sőt, azt hiszem már a második alkalomtól be sem akart jönni, úgyhogy pár alkalom után ezt is elhagytuk. Itt értettem meg, mennyire fontos az, hogy ki foglalkozik vele, mert hiába voltak ugyanazok a gyakorlatok, mint amiket a Koraiban is csinálunk, de ebben a környezetben teljesen máshogy viselkedett, mint ott, és ez egyértelműen annak volt köszönhető, hogy nem volt meg a bizalom az itteni gyógypedagógussal. 

Folytatás a következő posztban!