Bekísérem. Odaadom a legalább 3, de inkább 5 cumiját. Viszek éjszakára innivalót. Betakarom.

Kitakarózik, mert még kirohan a kisautóért. Betakarom újra. Kirohan megint, mert még a táblákat is behozza. Betakarom. Kiabál. Nyújtja a kezét, feküdjek be mellé. Befekszem. Röhög. Cumit cserél. Kiabál, mert ráfeküdtem a takaróra. Átrendezi a testemet, mert nem úgy fekszem, ahogy ő szeretné. Kiabál, hogy még mindig nem. Röhög, amikor végre sikerül mindenemet úgy kifacsarni, hogy neki is tetszen. Cumit cserél. A sötétben simogatja az arcom. Belenyúl a szemembe. Kiabál, mert nem hagyom. Röhög, amikor végre igen, inkább nyomja ki, csak nehogy felébressze a kishugát. Megint simogat. Belenyúl az orromba. Iszik. Hozzátossza a fejemhez a kulacsot, mert kiürült. Hozzátossza megint, hozzam gyorsabban. Cumit cserél. Kiabál, mert nem vagyok elég gyors. Röhög, hogy megint befeküdtem. Újra elrendez, mert nem úgy fekszem, ahogy jó. Megfogja a kezem. Ráteszi az arcára, hogy simogassam. Ráteszi a nagy meleg kezét az én arcomra. Megint belenyúl a szemembe. Mostmár nem is ellenkezem, hátha hamarabb megunja. Nem unja meg, már a szemgolyóm közepénél jár. Belenyúl a számba. Kiabál, mert nem harapok rá az ujjára. Ráharapok, hangosan röhög. Ösztönösen lepisszegem, de abban a pillanatban meg is bánom, mert utálja, és mindig kiabál miatta. Kiabál, mert lepisszegtem. Forgolódik. Dobálja magát. Dobol az ágytámlán. A sötétben odanyomja az arcát, és egy centiről vigyorog az arcomba. Gyomorszájon rúg. Megint forog, a fejét dobálja a párnán. Lenyomom. Kiabál. Röhög. Nem tudom min, valószínűleg eszébe jutott valami vicces. Megkérdezném mi az, én is akarok nevetni, de ugye nem beszél, meg egyébként is csendben kell maradni. Végre ellazul. Simogat. Fogja a kezem. Nagy, meleg medvemancsa van. Cumit cserél, de mostmár nem idegből, mintha időre menne, hanem szépen, megfontoltan ízlelgeti, és elégedetten nyammog rajta. Lassan simogatja a kezem, odahúzza az enyémet, hogy öleljem át. Mordul egyet, hogy simogassam. Már nem mocorog, de még néz. Látom, mert csillog a szeme a sötétben is. Egyre nyugodtabban veszi a levegőt, és érzem, hogy az én testemből is szép lassan távozik az ideges görcsösség. Egyre lassul a pislogás, gondolatban pezsgőt bontok, hogy célegyenes. (Szarabb estéken ennél a pontnál valahogy visszaugrunk az egész folyamat elejére, úgyhogy dughatom vissza a dugót ama képzeletbeli pezsgőbe, de ma nem.) Egyre többször marad csukva a szeme. Mosolygok, hogy most mindjárt sikerül. Becsukja a szemét, úgy marad, a légzése is azonnal átvált, tudom, hogy már most felállhatnék azonnal, mert már nem ébred fel. Még maradok, és simogatom a hátát a sötétben. Angyal és boldogság illata van.